Hungarian Karoli

káptalan  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16

Márk

1:1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,

1:2 A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti a te útadat előtted;

1:3 Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit:

1:4 Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.

1:5 És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.

1:6 János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.

1:7 És prédikála, mondván: Utánam jő, a ki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.

1:8 Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.

1:9 És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.

1:10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani;

1:11 És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.

1:12 És a Lélek azonnal elragadá őt a pusztába.

1:13 És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.

1:14 Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát,

1:15 És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.

1:16 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, a mint a tengerbe hálót vetének; mert halászok valának.

1:17 És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok.

1:18 És azonnal elhagyván az ő hálóikat, követék őt.

1:19 És onnan egy kevéssé elébb menve, látá Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, a mint a hajóban azok is a hálókat kötözgetik vala.

1:20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, utána menének.

1:21 És bemenének Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.

1:22 És elálmélkodának az ő tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók.

1:23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, a kiben tisztátalan lélek volt, és felkiálta,

1:24 És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

1:25 És megdorgálá őt Jézus, mondván: Némulj meg, és menj ki belőle.

1:26 És a tisztátalan lélek megszaggatá őt, és fenszóval kiáltva, kiméne belőle.

1:27 És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?

1:28 És azonnal elméne az ő híre Galilea egész környékére.

1:29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.

1:30 A Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle.

1:31 És ő odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván; és elhagyá azt a hideglelés azonnal, és szolgál vala nékik.

1:32 Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ő hozzá vivék a betegeseket és az ördöngősöket;

1:33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé.

1:34 És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlődnek vala; és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy őt ismerék.

1:35 Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.

1:36 Simon pedig és a vele lévők utána sietének;

1:37 És a mikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.

1:38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.

1:39 És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket űz vala.

1:40 És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem.

1:41 Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg.

1:42 És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula.

1:43 És erősen megfenyegetvén, azonnal elküldé őt,

1:44 És monda néki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, a mit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik.

1:45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől.

 Márk

2:1 Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.

2:2 És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.

2:3 És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.

2:4 És mivel a sokaság miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Ő vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.

2:5 Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.

2:6 Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:

2:7 Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?

2:8 És Jézus azonnal észrevevé az ő lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?

2:9 Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bűneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?

2:10 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:

2:11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.

2:12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!

2:13 És ismét kiméne a tenger mellé; és az egész sokaság megy vala ő hozzá, és ő tanítja vala őket.

2:14 És a mikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, a ki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt.

2:15 És lőn, a mikor ő ennek házában asztalhoz üle, a vámszedők és bűnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának, és követék őt.

2:16 És a mikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

2:17 És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.

2:18 A János és a farizeusok tanítványai pedig bőjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bőjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?

2:19 Jézus pedig monda nékik: Avagy bőjtölhet-é a vőlegény násznépe, a míg velök van a vőlegény? A meddig a vőlegény velök van, nem bőjtölhetnek.

2:20 De jőnek majd napok, a mikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak azokon a napokon.

2:21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben a mi azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz.

2:22 És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.

2:23 És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni.

2:24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad?

2:25 Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe?

2:26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

2:27 És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.

2:28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.

 Márk

3:1 És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezű ember.

3:2 És lesik vala őt, hogy meggyógyítja-é szombatnapon; hogy vádolhassák őt.

3:3 Akkor monda a megszáradt kezű embernek: Állj elő a középre.

3:4 Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala.

3:5 Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívök keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik.

3:6 Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt.

3:7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és Júdeából,

3:8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is, a mikor hallották, hogy miket mível vala, nagy sokasággal jövének ő hozzá.

3:9 És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt.

3:10 Mert sokakat meggyógyított, úgy hogy a kiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék őt.

3:11 A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

3:12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, hogy őt ki ne jelentsék.

3:13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, a kiket akar vala; és hozzá menének.

3:14 És választa tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni,

3:15 És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiűzni:

3:16 Simont, a kinek Péter nevet ada;

3:17 És Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, a mely azt teszi: mennydörgés fiai;

3:18 És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont,

3:19 És Iskáriótes Júdást, a ki el is árulta őt.

3:20 Azután haza térének. És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének.

3:21 A mint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van.

3:22 Az írástudók pedig, a kik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.

3:23 Ő pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiűzni?

3:24 És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.

3:25 És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.

3:26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.

3:27 Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erőset megkötözi és azután rabolja ki annak házát.

3:28 Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:

3:29 De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;

3:30 Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.

3:31 És megérkezének az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván őt.

3:32 Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

3:33 Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

3:34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim.

3:35 Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.

 Márk

4:1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyűle ő hozzá, úgy hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.

4:2 És sokat tanítja vala őket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:

4:3 Halljátok: Ímé, a magvető kiméne vetni.

4:4 És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.

4:5 Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.

4:6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.

4:7 Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.

4:8 Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

4:9 És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.

4:10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől.

4:11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek,

4:12 Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.

4:13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?

4:14 A magvető az ígét hinti.

4:15 Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.

4:16 És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,

4:17 De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak.

4:18 A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják,

4:19 De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.

4:20 A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.

4:21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?

4:22 Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.

4:23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

4:24 És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, a kik halljátok.

4:25 Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.

4:26 És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

4:27 És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképen.

4:28 Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.

4:29 Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.

4:30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?

4:31 A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

4:32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.

4:33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.

4:34 Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.

4:35 Azután monda nékik azon a napon, a mint este lőn: Menjünk át a túlsó partra.

4:36 Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.

4:37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

4:38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?

4:39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség.

4:40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?

4:41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?

 Márk

5:1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.

5:2 És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,

5:3 A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta őt senki sem lekötni.

5:4 Mert sokszor megkötözték őt békókkal és lánczokkal, de ő a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

5:5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.

5:6 Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,

5:7 És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

5:8 (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.)

5:9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

5:10 És igen kéré őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről.

5:11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.

5:12 És az ördögök kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.

5:13 És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.

5:14 A kik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.

5:15 És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.

5:16 A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel, és a disznókkal.

5:17 És kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból.

5:18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős kéré őt, hogy vele lehessen.

5:19 De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

5:20 El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

5:21 És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett.

5:22 És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék,

5:23 És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.

5:24 El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt.

5:25 És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

5:26 És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett,

5:27 Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.

5:28 Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.

5:29 És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.

5:30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?

5:31 És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?

5:32 És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.

5:33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.

5:34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

5:35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?

5:36 Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.

5:37 És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

5:38 És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.

5:39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

5:40 És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

5:41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.

5:42 És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.

5:43 Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.

 Márk

6:1 És kiméne onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai.

6:2 És a mint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, a kik őt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?

6:3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.

6:4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

6:5 Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.

6:6 És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.

6:7 Majd magához szólítá a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.

6:8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálczán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben;

6:9 Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek.

6:10 És monda nékik: A hol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, a míg tovább mentek onnét.

6:11 A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.

6:12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg.

6:13 És sok ördögöt űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.

6:14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lőn az ő neve) és monda: Keresztelő János támadt fel a halálból és azért működnek benne ez erők.

6:15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

6:16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; ő támadt fel a halálból.

6:17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

6:18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

6:19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheté.

6:20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala őt.

6:21 De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

6:22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és tánczola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, a mit akarsz, és megadom néked.

6:23 És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom felét is.

6:24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelő János fejét.

6:25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelő János fejét egy tálban.

6:26 A király pedig noha igen megszomorodék, eskűje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani.

6:27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

6:28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

6:29 A tanítványai pedig, a mikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.

6:30 És az apostolok összegyűlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.

6:31 Ő pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, és még evésre sem volt alkalmas idejök.

6:32 És elmenének hajón egy puszta helyre csupán ő magok.

6:33 A sokaság pedig meglátá őket, a mint mennek vala, és sokan megismerék őt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelőzék őket, és hozzá gyülekezének.

6:34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.

6:35 Mikor pedig immár nagy idő vala, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idő van:

6:36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök.

6:37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

6:38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.

6:39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

6:40 Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.

6:41 Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.

6:42 Evének azért mindnyájan, és megelégedének;

6:43 És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

6:44 A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

6:45 És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, a míg ő a sokaságot elbocsátja.

6:46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, fölméne a hegyre imádkozni.

6:47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon.

6:48 És látá őket, a mint vesződnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

6:49 Azok pedig látván őt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának;

6:50 Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

6:51 Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.

6:52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívök meg vala keményedve.

6:53 És átkelve, eljutának a Genezáret földére, és kikötének.

6:54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék őt,

6:55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy ő ott van.

6:56 És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.

 Márk

7:1 És hozzá gyűlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül, a kik Jeruzsálemből jöttek vala.

7:2 És látván, hogy az ő tanítványai közül némelyek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, panaszkodának.

7:3 Mert a farizeusok és a zsidók mind, a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezöket erősen megmossák;

7:4 És piaczról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak; és sok egyéb is van, a minek megtartását átvették, poharaknak, korsóknak, rézedényeknek és nyoszolyáknak megmosását.

7:5 Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?

7:6 Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem.

7:7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.

7:8 Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.

7:9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.

7:10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg.

7:11 Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, a mivel megsegíthetnélek:

7:12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen,

7:13 Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, a melyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek.

7:14 És előszólítván az egész sokaságot, monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:

7:15 Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén ő belé, megfertőztethetné őt; hanem a mik belőle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert.

7:16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

7:17 És mikor házba ment vala be a sokaság közül, megkérdezék őt tanítványai a példázat felől.

7:18 És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt?

7:19 Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít.

7:20 Monda továbbá: A mi az emberből jő ki, az fertőzteti meg az embert.

7:21 Mert onnan belőlről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,

7:22 Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:

7:23 Mind ezek a gonoszságok belőlről jőnek ki, és megfertőztetik az embert.

7:24 És onnét fölkelvén, elméne Tírus és Sídon határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát.

7:25 Mert hallván felőle egy asszony, a kinek leányában tisztátalan lélek vala, eljőve és lábaihoz borula.

7:26 Ez az asszony pedig pogány vala síro-fenicziai származású. És kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az ördögöt.

7:27 Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.

7:28 Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.

7:29 Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból.

7:30 És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.

7:31 Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át.

7:32 És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét.

7:33 Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét,

7:34 És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.

7:35 És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala.

7:36 És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék.

7:37 És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.

 Márk

8:1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik:

8:2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;

8:3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek ő közülök messzünnen jöttek.

8:4 Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?

8:5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

8:6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az ő tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

8:7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.

8:8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.

8:9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá őket.

8:10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

8:11 És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék őt.

8:12 Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.

8:13 És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.

8:14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.

8:15 És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!

8:16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.

8:17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?

8:18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?

8:19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt.

8:20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

8:21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

8:22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt.

8:23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit?

8:24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.

8:25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.

8:26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.

8:27 És elméne Jézus és az ő tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?

8:28 Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

8:29 És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.

8:30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle.

8:31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.

8:32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni.

8:33 És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

8:34 A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

8:35 Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.

8:36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

8:37 Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?

8:38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.

 Márk

9:1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.

9:2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;

9:3 És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

9:4 És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

9:5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

9:6 De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.

9:7 És felhő támada, mely őket befogá, és a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok.

9:8 És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.

9:9 Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad.

9:10 És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?

9:11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

9:12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?

9:13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva ő felőle.

9:14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala.

9:15 És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.

9:16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?

9:17 És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.

9:18 És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

9:19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.

9:20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.

9:21 És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.

9:22 És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.

9:23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.

9:24 A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.

9:25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!

9:26 És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.

9:27 Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.

9:28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?

9:29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.

9:30 És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja.

9:31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

9:32 De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni.

9:33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?

9:34 De ők hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?

9:35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.

9:36 És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:

9:37 A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.

9:38 János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, a ki a te neveddel ördögöket űz, a ki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.

9:39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.

9:40 Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van.

9:41 Mert a ki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.

9:42 A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.

9:43 És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.

9:44 A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

9:45 És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.

9:46 A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

9:47 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.

9:48 A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

9:49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.

9:50 Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.

 Márk

10:1 Onnan pedig felkelvén Judea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket.

10:2 És a farizeusok hozzámenvén megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt.

10:3 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes?

10:4 Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.

10:5 És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;

10:6 De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.

10:7 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,

10:8 És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.

10:9 Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza.

10:10 És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.

10:11 Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.

10:12 Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.

10:13 Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák.

10:14 Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.

10:15 Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.

10:16 Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá őket.

10:17 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?

10:18 Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

10:19 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat.

10:20 Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

10:21 Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.

10:22 Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala.

10:23 Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!

10:24 A tanítványok pedig álmélkodának az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, a kik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!

10:25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

10:26 Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván magok között: Kicsoda idvezülhet tehát?

10:27 Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges.

10:28 És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

10:29 Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért,

10:30 A ki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.

10:31 Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.

10:32 Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek,

10:33 Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt;

10:34 És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad.

10:35 És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnők, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk.

10:36 Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek?

10:37 Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben.

10:38 Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem?

10:39 Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, a melyet én megiszom, megiszszátok, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek;

10:40 De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek elkészíttetett.

10:41 És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra.

10:42 Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok.

10:43 De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;

10:44 És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:

10:45 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.

10:46 És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván.

10:47 És a mikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

10:48 És sokan feddik vala őt, hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

10:49 Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.

10:50 Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz méne.

10:51 És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak.

10:52 Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.

 Márk

11:1 És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül,

11:2 És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, a mely előttetek van; és a mikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, a melyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.

11:3 És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide.

11:4 Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldák azt.

11:5 Az ott állók közül pedig némelyek mondának nékik: Mit míveltek, hogy eloldjátok a vemhet?

11:6 Ők pedig felelének nékik, úgy, a mint Jézus megparancsolta vala. És elbocsáták őket.

11:7 És oda vivék a vemhet Jézushoz, és ráveték felső ruháikat; ő pedig felüle reá.

11:8 Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala.

11:9 A kik pedig előtte menének, és a kik követék, kiáltának, mondván: Hozsánna! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!

11:10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

11:11 És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel.

11:12 És másnap, mikor Bethániából kimentek vala, megéhezék.

11:13 És meglátván messziről egy fügefát, a mely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.

11:14 Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai.

11:15 És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárúsok székeit pedig felforgatá;

11:16 És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül.

11:17 És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.

11:18 És meghallák az írástudók és a főpapok, és tanakodnak vala, hogy mi módon veszíthetnék el őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő tanításán.

11:19 És mikor beestveledék, kiméne a városból.

11:20 Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott.

11:21 És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott.

11:22 És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben.

11:23 Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.

11:24 Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

11:25 És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.

11:26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.

11:27 És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok és az írástudók és a vének.

11:28 És mondának néki: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd?

11:29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket:

11:30 A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől? feleljetek nékem.

11:31 Azok pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

11:32 Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala.

11:33 Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket.

 Márk

12:1 És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.

12:2 És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből.

12:3 Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza.

12:4 És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék.

12:5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

12:6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.

12:7 Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.

12:8 És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték.

12:9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.

12:10 Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé.

12:11 Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.

12:12 És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének.

12:13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják őt a beszédben.

12:14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?

12:15 Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam.

12:16 Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.

12:17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának ő rajta.

12:18 És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:

12:19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

12:20 Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.

12:21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

12:22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is.

12:23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

12:24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?

12:25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

12:26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

12:27 Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.

12:28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az ő vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első minden parancsolatok között?

12:29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.

12:30 Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

12:31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.

12:32 Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.

12:33 És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.

12:34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni.

12:35 És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?

12:36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

12:37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt.

12:38 Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket.

12:39 És a gyülekezetekben az előlüléseket, és a lakomákon a főhelyeket:

12:40 A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.

12:41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.

12:42 És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele.

12:43 Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.

12:44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, a mije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.

 Márk

13:1 Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az ő tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!

13:2 Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, a mely le nem romboltatik.

13:3 Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék őt magukban Péter, Jakab, János és András:

13:4 Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi [lesz] a jel, a mikor mindezek beteljesednek?

13:5 Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.

13:6 Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.

13:7 Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de [ez] még nem a vég.

13:8 Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.

13:9 Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.

13:10 De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.

13:11 Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.

13:12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.

13:13 És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.

13:14 Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

13:15 A háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;

13:16 És a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.

13:17 Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.

13:18 Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.

13:19 Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, a melyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.

13:20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.

13:21 Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.

13:22 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, [még] a választottakat is.

13:23 Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent.

13:24 De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,

13:25 És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek.

13:26 És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.

13:27 És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig.

13:28 A fügefáról vegyétek pedig a példát. A mikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

13:29 Azonképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.

13:30 Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, a míg meg nem lesznek mindezek.

13:31 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.

13:32 Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

13:33 Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.

13:34 Úgy mint az az ember, a ki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.

13:35 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?

13:36 Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva.

13:37 A miket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!

 Márk

14:1 Két nap mulva pedig húsvét vala és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók tanakodnak vala, hogy csalárdsággal mimódon fogják meg és öljék meg őt.

14:2 Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön.

14:3 Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, a mint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, a kinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté [azt] az ő fejére.

14:4 Némelyek pedig háborognak vala magok között és mondának: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása?

14:5 Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért, és odaadni a szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene.

14:6 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok őt? jó dolgot cselekedett én velem.

14:7 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök; de én nem leszek mindenkor veletek.

14:8 Ő a mi tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre.

14:9 Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.

14:10 Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja.

14:11 Azok pedig, a mint meghallák, örvendezének, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi vala, mimódon árulhatná el őt jó alkalommal.

14:12 És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala, mondának néki az ő tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt?

14:13 Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, a ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,

14:14 És a hová bemegy, mondjátok a házi gazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt?

14:15 És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló házat berendezve, készen: ott készítsétek el nékünk.

14:16 Elmenének azért az ő tanítványai, és jutának a városba, és úgy találák, a mint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti bárányt.

14:17 Mikor pedig este lőn, oda méne a tizenkettővel.

14:18 És a mikor leülnek és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, a ki velem eszik.

14:19 Ők pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én?

14:20 Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, a ki velem együtt márt a tálba.

14:21 Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.

14:22 És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

14:23 És vévén a poharat, [és] hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

14:24 És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség [vére,] a mely sokakért kiontatik.

14:25 Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, a mikor mint újat iszom azt az Isten országában.

14:26 És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére.

14:27 És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.

14:28 De feltámadásom után előttetek fogok felmenni Galileába.

14:29 Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.

14:30 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem.

14:31 Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólanak vala a többiek is.

14:32 És menének ama helyre, a melynek Gecsemáné a neve; és monda az ő tanítványainak: Üljetek le itt, a míg imádkozom.

14:33 És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni;

14:34 És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok.

14:35 És egy kevéssé előre menvén, a földre esék, és imádkozék, hogy, ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra;

14:36 És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom [legyen meg,] hanem a tied.

14:37 Azután visszatére és aluva találá őket, és monda Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni?

14:38 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.

14:39 És ismét elmenvén, imádkozék, ugyanazon szavakkal szólván.

14:40 A mikor pedig visszatére, ismét aluva találá őket; mert a szemeik megnehezedtek vala, és nem tudták mit feleljenek néki.

14:41 Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég; eljött az óra; ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.

14:42 Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett, a ki engem elárul.

14:43 És mindjárt még mikor ő szól vala, eljöve Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság, fegyverekkel és botokkal, a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől.

14:44 Az ő elárulója pedig jelt ada nékik, mondván: A kit megcsókolok majd, ő az; fogjátok meg azt, és vigyétek el biztonsággal.

14:45 És odajutván, azonnal hozzáméne, és monda: Mester! Mester! és megcsókolá őt.

14:46 Azok pedig ráveték kezeiket, és megfogák őt.

14:47 De egy az ott állók közül az ő szablyáját kivonván, a főpap szolgájához csapa, és levágá annak fülét.

14:48 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Mint egy rablóra, úgy jöttetek-é reám fegyverekkel és botokkal, hogy megfogjatok engem?!

14:49 Naponta nálatok valék, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de [szükség,] hogy az írások beteljesedjenek.

14:50 Akkor elhagyván őt, mindnyájan elfutának.

14:51 Egy ifjú pedig követé őt, a kinek testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák őt az ifjak.

14:52 De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tőlük.

14:53 És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlének mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók.

14:54 Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél.

14:55 A főpapok pedig és az egész tanács bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt; de nem találnak vala.

14:56 Mert sokan tesznek vala [ugyan] hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem valának megegyezők.

14:57 És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván:

14:58 Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, a mely nem kézzel csináltatott.

14:59 De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük.

14:60 Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened?

14:61 Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott [Isten] Fia?

14:62 Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel.

14:63 A főpap pedig megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra?

14:64 Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.

14:65 És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orczáját elfedni, és őt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala őt.

14:66 A mint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a főpap szolgálói közül;

14:67 És meglátván Pétert, a mint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal valál!

14:68 Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit mondasz. És kiméne a tornáczra; és a kakas megszólala.

14:69 A szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az ott állóknak: Ez közülök való.

14:70 Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülök való vagy; mert Galileabeli is vagy, és a beszéded [is] hasonló.

14:71 Ő pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy: Nem ismerem azt az embert, a kiről beszéltek.

14:72 És másodszor szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a beszéd, a melyet néki Jézus mondott vala, hogy mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakada.

 Márk

15:1 És mindjárt reggel tanácsot tartván a főpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.

15:2 És megkérdé őt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Ő pedig felelvén, monda néki: Te mondod.

15:3 És erősen vádolják vala őt a főpapok.

15:4 Pilátus pedig ismét megkérdé őt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened!

15:5 Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsudálkozék.

15:6 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, a kit épen óhajtának.

15:7 Vala pedig egy Barabbás nevű, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, a kik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek vala el.

15:8 És a sokaság kiáltván, kezdé kérni [Pilátust] arra, a mit mindenkor megtesz vala nékik.

15:9 Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?

15:10 Mert tudja vala, hogy irígységből adták őt kézbe a főpapok.

15:11 A főpapok azonban felindíták a sokaságot, hogy inkább Barabbást bocsássa el nékik.

15:12 Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, a kit a zsidók királyának mondotok?

15:13 És azok ismét kiáltának: Feszítsd meg őt!

15:14 Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg őt!

15:15 Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak, elbocsátá nékik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszítsék.

15:16 A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, a mi az őrház; és összehívák az egész csapatot.

15:17 És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére,

15:18 És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!

15:19 És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt.

15:20 Mikor pedig kicsúfolták őt, leveték róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltözteték; és kivivék őt, hogy megfeszítsék.

15:21 És kényszerítének egy mellettök elmenőt, bizonyos czirénei Simont, a ki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét.

15:22 És vivék őt a Golgotha [nevű] helyre, a mely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye.

15:23 És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el.

15:24 És megfeszítvén őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon.

15:25 Vala pedig három óra, mikor megfeszíték őt.

15:26 Az ő kárhoztatásának oka pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya.

15:27 Két rablót is megfeszítének vele, egyet jobb és egyet bal keze felől.

15:28 És beteljesedék az írás, a mely [azt] mondja: És a bűnösök közé számláltaték.

15:29 Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! a ki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;

15:30 Szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztről!

15:31 Hasonlóképen pedig a főpapok is, csúfolodván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani.

15:32 A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higyjünk. A kiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák vala őt.

15:33 Mikor pedig hat óra lőn, sötétség támada az egész földön kilencz óráig.

15:34 És kilencz órakor fennszóval kiálta Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? a mi megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?

15:35 Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: Ímé Illést hívja.

15:36 Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén eczettel és azt nádszálra tűzvén, inni ada néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő- é Illés, hogy levegye őt.

15:37 Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá lelkét.

15:38 És a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada.

15:39 Látván pedig a százados, a ki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!

15:40 Valának pedig asszonyok is, a kik távolról nézik vala, a kik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,

15:41 A kik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, a kik vele mentek vala fel Jeruzsálembe.

15:42 És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek vala, azaz szombat előtt való nap,

15:43 Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, a ki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak testét.

15:44 Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg?

15:45 És megtudván a századostól, odaajándékozá a testet Józsefnek.

15:46 Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.

15:47 Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé [anyja,] nézik vala, hová helyezék.

 Márk

16:1 Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.

16:2 És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.

16:3 És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?

16:4 És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.

16:5 És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

16:6 Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék.

16:7 De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek.

16:8 És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.

16:9 Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, a kiből hét ördögöt űzött vala ki.

16:10 Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala.

16:11 Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta vala, nem hivék.

16:12 Ezután pedig közülök kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mennek vala.

16:13 Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.

16:14 Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének,

16:15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.

16:16 A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.

16:17 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.

16:18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

16:19 Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.

16:20 Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

#@#